Tanúskodom arról, hogy vagyok.

Szabály

Ne kérdőjelezd meg.

Kint a lét forgatagából

Tűnik csak fel

Hogy soha nem is voltál benn.

Nem tudja jobban,

Nem tudja gyorsabban

A viszonyulás a halála

Az egység tudatának.

Annak, ami az elme állandó veszélyében tudja magát,

Csak a túlélés lehet a célja.

Túlélni valahogyan.

De nem fog sikerülni.

Az elmébe vetett tudat fiktív árnyékharcosa nem marad életben, hiszen meg sem fogant.

 

Annak, ami vagy, nincs mit túlélnie, mert minden önmaga tudatában történik és marad.

Ezért nincs új a nap alatt.

Jelenlét annyit tesz:

Jelen van a lét.

Máshol nincsen.

Ne keresd se múltban, se jövőben.

Az csak egy elmeszokás, amit kiszolgálsz, hogy a múlt vagy a jövő holt anyagában turkálsz.

Itt van minden. Mindig.

Nincs más -hol.

Elme szerint működni annyi, mint túl rövid távon befektetni.

A keresés nem azzal ér véget, hogy megkapod a válaszokat.

A keresés akkor ér véget benned, amikor a kereső elmével nem azonosul tovább a tudat’od.

Reggelente felébredsz és nincs kérdésed, mert megszűnt a kérdező ideiglenes állapota benned.

Nem szeretnélek jobban akkor sem, ha itt lennél velem.

A szeretet egy-féle.

Fokozni nem lehetséges.

Felismerni lehet, megérteni nem.

A szeretet nevében eljárni nem lehet.

Egy alany nem tudja kezébe venni és nem tud róla állítani semmit, mert a szeretetet tárgyiasítani nem lehet.

Alany – állítmány – tárgyas szerkezetet a szeretetből csinálni nem lehet.

A szeretetet nem lehet ki-használni.

Az csak van.

Nem akar, nem érdek-el.

Nincs célja.

Nem egy lehetőség, nem megvalósításra vár.

Van.

Mindig is létezett.

Felismerni lehet, megérteni nem.

A szeretet feltétel nélküli.

A többi nem számít.

Ez alatt nincs semmi.

Marad az, ami van.

Vagyok és vagyok és mindig ugyanaz.

A szeretetnek nincs érdeke.

Nem képvisel semmit sem.

Nem üzenet.

Mindig (szerrel) etet.

Ennél többet róla tudni nem lehet.

Feltétel nélküli szeretet:

Most is, most is, most is szeret.

Az vagyok. Tehát szenvedek.

Vs.

Vagyok és lélekzek.

 

Az elme nem képes megismerni. Az elme projektálta én csak projektál.

“Én nem vagyok képes rá, ergo a másik nem áll készen rá.”

A kutya pedig kergeti a farkát önmaga körül csak tovább és tovább….

Nem tudsz a másikról semmit. Nem lehetséges tudni. Ezért, mikor a másikról állítasz valamit, mindig magadra utalsz, magadra mutatsz, magadról árulsz el valamit.

Benne rejtetted el magadat, illetve azt, ami (illúzióként) előtte áll annak,

hogy vagy.

A “döntés szabadsága”

Szabad vagyok arra, hogy veled menjek, vagy veled maradjak.

Az ego halála az intimitás.

Feltétel nélkül szeretni annyi, mint

így is és úgy is.

A jövőben semmi nem tud megtörténni.

Amikor a jövőbe helyezel ki valamit, az tagadása annak, ami most van, ami most jelent meg benned és ami most van neked-szántan jelen.

Megvilágosodni holnap nem lehet,

Ahogyan elméből élni sem.

A jövő pedig mindig képlékeny.

Amit teszel, mikor a jövőbe kihelyezel, a legkockázatosabb üzleti lépés, amit léphetsz.

Áttetsző vagyok.

Személy szerint nem az vagyok,

Tettes – áldozatot nem játszok.

Nincs ki bántson, nincs kit bántson.

Nem ott vagyok, hol a tudat

Fénye beragadhatna

 holmi holt anyagba.

Amiről úgy tűnt, hogy bántott

Az benned csak elutasítása volt

Annak, mi megterhelte tudatod.

Az elme szűk keresztmetszet volt.

Tehát gyártott.

Hiedelmet gyártott ott,

Ahol jelenvaló semmi sem volt,

Csak belegabalyodott…

Aztán már túl késő volt ahhoz,

Hogy a lavina el ne induljon,

S a tudat árnyékba ne boruljon…

Most már látható,

Hogy csak elutasítása volt,

Mindannak, ami eleve tudott.

Vagyok! Vagyok! Vagyok!

 

Nem rángatja a tudatot

Semmi halált hordozó.

Azonosulásra nincs mód,

Nem az vagyok, csak vagyok.

Bárcsak elfogadnál végre és nem gyártanál több hiedelem-képet.

Lépten nyomon beléd futok

S egyre közelebb és közelebb vagyok

Ahhoz, mi valóban vagyok.

Mi valóban egyek vagyunk.

Csak magammal tudok találkozni.

Az elme szintjébe vetett tudat egyenlő a kétség állapotával,
azaz a kétségbe esel, amikor az elme (forma, személy) szintjére ragadt be és kapott értelmet az, ami vagy.

Az egyből kettő csak azért lesz, hogy tapasztalni tudja magát az egy.

Az elme nem érti.

Kérdőn nézi.

A válasz

az elme

számára:

CSAK.

Ebben megnyugodni annyi,

Mint létezni tudni.

Kinőtte a fájdalom a hegyeket,

Túlnőtte a játszó tereket.

Semmi sem ad már, nem is vesz el,

Tágulni innen, már csak azt lehet.

 

*Befelé 4 hanganyag lábjegyzet

Mikor leszek “ott”?

“Akkor, ha…”

Jézus megkísértése pont így zajlott.

“Ha te vagy…”

Ne is folytasd, mert mindegy hogyan folytatnád. Vagyok.

Nem szorul bizonyításra az, hogy vagyok.

Nem az vagyok, hanem vagyok.

És a tudat többé formába nem befoglalható.

Már látható, hogy eddig abban volt a tudat’od, hogy nem ‘vagy még ott, nincs még ott.

Mindig is itt voltál.

A köröket tovább hiába futod. Azon a szinten, ahol a köröket lehet futni, soha nem is lehet megérkezni.

Meg vagy érkezve. Itt. Most.

Az vagy. Az vagyok.

Nincs fix forma. Tér és idő nem létezik önmagában.

Tér és idő mindig annak a formaöntöttsége, ami éppen van. A mindenkori most formája, ami képes bármilyen létezőnek (vanságnak, tartalomnak) életteret (helyet) adni.

A tér és az idő mindig helyet ad annak, ami van. 

Hogyan?

Bárhogyan.

Mindig ott, mindig akkor, mindig az.

Nem az ‘én dolga.

  • Bánj úgy mindenkivel, mintha magaddal bánnál.

Ez eddig etika. Ez az etika törvénye.

  • Úgy bánsz mindenkivel, ahogy magaddal bánsz. 

Ez a pszichológia. Ez a pszichológia törvénye.

  • Mindenki én vagyok. 

Ez a Valóság, ami nem nyilatkoztat ki semmit sem.

Kiterjed mindenre annak tudata,

Hogy mindent az az egy mozgat.

Ami vagy.

S hogy itt nincsen senki másik,

Aki felelhetne azért, ami nem tetszik

A belevetett tudatod formálta hamisnak.

Itt minden egy.

Fogjuk végre fel.

Itt minden megy.

Perpetum mobile.

Arról, ami van, kérdezed, hogy lehetne-e másképp.

Senki sem fog válaszolni.

Mivel a válasz az, ami van. Az maga a válasz.

Semmi sem lehet másképp, mint pont úgy, ahogyan.

Ahogy van.

Ha “gyötör a bűntudat”,
Tudatod csak beragadt
A bűn illúziójába, várva
A kárhoztatás csodájára.

A csoda nem jön, nincs ott semmi,
Te sem vagy ott, csak hited képzi,
Vedd le figyelő tudatod erejét
És szárnyba szöksz, te tiszta fény.

Mit jelent megtanulni bízni,
Mikor maga a bizalom vagyok.
Folyamatosan adom s fogadom,
Minden lélegzettel tanúsítom,
Hogy vagyok, hogy maga a bizalom vagyok.

 

Magamat engedem önmagam közé,
Nem vadak között hadakozik a lét,
Az elkülönültségbe veszett tudat fél,
De ne érjen vád, hogy ne lennék teljes-ség.

 

És hogyne lennék egész?

A jelenségek világában szabad szemmel tájékozódni annyi, mint tudni:

A látszat csal. Mindig.

Az elme jól szellőző, áttetsző,

Nem köt meg, nem is őről,

Nem koholja a hamisat,

Elképzelésbe nem ringat,

Tudja hagyni szabadon

Azt ami van, azt, ami vagyok.

Kifelé nézed ugyanazt

Befelé látod ugyanannak.

Az, aki vagy

Bizony mondom néked,

Mindennemű félelemtől mentes.

Mindezt tapasztalni lehet, megérteni nem.

Az is rendben van, ha igent mondasz

És az is rendben van, ha nemet mondasz.

És az is rendben van, hogy úgy tűnik számodra, te mondasz igeneket és nemeket.

Ezt belátva pedig egycsapásra megszűnik a visszautasítottságtól való félelem benned.

Az ihlet azokat hagyja cserben,

Akik egy lépéssel tovább mentek.

A lét csodája,

árja és dagálya

 kiapadhatatlan.

Megunni nem tudlak,

Nem tudlak megunni soha!

Nem volt kérdés,

Úgy látszik semmi.

A csoda önmagát igazolja vissza

Amint elérhető tudatod számára.

Egy percet sem vár, sosem késik,

Odaad mindent, lényed fénnyel betölti.

Úszni a káprázat mély mocsarában

Hol hitbe van foglalva a szükség illúziója 

Amiben befejezetlen dolgokat látsz

Melyek sosem fejeződnek be azáltal

Hogy törekszel rá.

Más a logika, fogva az tartja,

Hogy még mindig fejedben vannak.

Nézd meg, hol vannak azok a bizonyos történetek,

Amelyek kényes ügyelettel íródnak fejekben,

Mint letűnt korokban,

Mindenre figyelve, de semmit se látva

Rögzítve és ragasztva mellé képek sokasága.

A lét nem, csak egy hamis kép rajzolódik ki belőle

Áttetsző papírra vetve, hogy azonnal el is vesszen.

Hol van az a sok tekercs? Ki látta őket?

Én nem. És te? Sem.

Ne hidd, hogy bármit is elronthatsz.

A lét értelmére választ számodra

csak a megbízhatatlan elme adhat.

Holt anyagból festi le a képet

Amiért élned, halnod ‘kéne.

Ehelyett inkább tapasztald meg 

Az elme számára ijesztő létet,

Ami egyszerre táplál mindent

Létének egyszerű örömében.

Minden a maga útján, a maga inspirációjából nyilvánul meg.

Semmit sem kell fejben tartani. 

Semmiért nem kell aggódni.

Minden (benned) van, minden megjelenik. 

Pont úgy, pont akkor, ahogy ihletettségére létének történése hat. 

Kiszámíthatatlan és biztos.

Garancia léted tudata.

Amíg vagy, hatsz magadra. 

Az elme mozgása szédít, kábít,

Mindig van miért aggódni, fájni.

Régi barátunk, a káosz tombol,

Zárt áramkörre az kapcsol,

Fogva tartja tudatod,

Amíg figyelmed neki adod

Amíg nézed ő benned él,

Ha elnézel vált semmissé.

Az elme, mint megvadult csikó

Kirúg mindent maga alól.

Mindent állít és mindent tagad,

Míg már semmi sem marad,

Mi nyugalmat adhat.

Mi marad? Önmaga folytonos zavara.

Meg – zavarodott mivolta.

Hagyd el azonnal süllyedő hajódat.

Siettetni semmit nem lehet,

Nincs is benne semmi már, mi sietne.

Tűr-elem lénye része akkor lett,

Mikor tudata tágult a végtelenbe.

Nem vár, nem siet, nem remél,

Bizonyosság tölti ki helyét.

A tudat elmozdul szája szélén,

Mosoly lengi át teljes lényét.

A legszebb kincset mélyre rejtette

Ameddig már nem merészkednek.

Tudta, hogy alászáll érte,

Mérföldeket úszik tenger mélyében

Kopoltyút növeszt, ha az kell, cserébe

Metamorfózisból metamorfózisba réved.

De megy. Megy. Megy.

Mert ezért tölt itt minden percet,

Hogy magára ismerjen benne

És megtalálja benne végleg.

S egyben legyen fizikai szinten,

Ami öröktől fogva Egy.

Megy.

 

Mozgását csak tűrni lehet,

Hiszen elme felett teremt

Időt és teret, hogy közeledjen

És újra teremtse az Egyet.

Mindkettőben az, ami magát vonzza

Minden mást beáldozva

Átlépve a törvényeket

Átírja a történetet.

Önmaga tudata fényében

Nem szerződött egyébre,

Mint Végtelenre.

A mámor, minek hódolok,

A pillanatban az vagyok.

Tudd meg, a tó maga vagyok,

Nem az, mit vissza mutatok.

Pillanatnyilag megfeledkeztem “magamról”.

Azóta vagyok teljes, 

Azóta vagyok jól. 

Önmagát őrzi,

Önmagát rejti a titok. 

Ezért nem tudja kicsalni

Saját szájából a sajtot.

Mit jelent a feltétel nélküli szeretet?

Azt, hogy nem kell megérkezz valahova,

Így, ahogy vagy, vagy bennem fogadva.

Az, ami erre a tér-időre képződött, soha nem dirigál, sohasem irányít semmit.

Minél jobban hiszi, hogy irányít, annál mélyebbre van rejtve tudatának fénye.

A megvilágosodás annyi, mint tudatában lenni annak, hogy nem tudok semmit sem.

Éned határa világod határát jelenti.

Éned megkérdőjelezése egyenlő az üvegplafon lelepleződésével.

Képzeletbeli határon innen és túl.

“Pireneusokon innen, Pireneusokon túl.”

Nincs más dolgom, mint ami adva van.

Az elme nem keres, nem kutat.

Mindig máshogyan történik ugyanaz.

A lábad alá forog a föld, ha hiszed, ha nem.

Nem kell csinálni semmit. 

Oldódik benned minden kényszer hiedelme.

“Mikor?”

Időben.

Nincs út.

“De van.”

Ezesetben további jó utat!

Nem ragaszkodik már semmi benned ahhoz, ami lehetne, ahelyett, ami van.

Ez a vágytalanság definíciója.

A beteljesedett tudat állapota.

Minden fájdalom fantom.

Minden téveszme időszakos.

Nem kell máshol lenned, mint ahol vagy.

Nem tudsz másban lenni, mint amiben vagy.

Nem lehet máshol lenned. Mint magadban.

Iszol, de sohasem eleget,

Fázol, át sosem melegedsz.

Képzeletbeli prérin dideregsz

Intimitástól messze, messze…

Engedd, hogy megérintsen,

Engedd, hogy végre belépjen,

Hogy ott gyógyítson jelenléte

Hol a kínzó seb régóta fekélyes.

 

A harc illúziója

Az erősek kokainja.

Nincs kint, bent van.

Nincs harc, egy vagy. 

Magamban van a hely, ahol a helyemen vagyok. 

Arról soha nem tudsz semmit, ami (most) van, ami (most) történik.

Minden ami van, csak most tud lenni. Minden ami történik, csak a jelenben tud történni.

Az elme reflektív kütyü. Csak visszafelé lát és szűken, mint a ló, szemén a szemellenzőjével.

Magamért várok.

Magamra vágyom.

Magamat gravitálom. 

El akarja hitetni magával, hogy létezik. 

Az, ami van, azt, ami nincs. 

Az igazi egoizmusba vetett tudat sajátossága, amikor azt hiszed, hogy tehetsz bármit is az “Ő” akaratán kívül. 

Az ego halála

=

Nem hiszed magadat tovább.

 

Vége a bálványimádásnak.

Aki egyszer már volt otthon, 

felismeri az illatot. 

Az otthon illatát. 

Amikor téged tanulmányozlak, magamat tanulmányozom.

Amikor rád mutatok, magamra mutatok.

Amikor téged leplezlek le, magamat leplezem le.

Újra és újra, ugyanazt találom.

Mindig hazatalálok.

A féltékenység magja

Ameddig azt hiszed, hogy mást is választhatsz, 

addig gyötör a tudat, hogy mást is választhat. 

Nincsen harc. Minden Egy.

Nincs kettő, mi egymással szembemegy.

Ha úgy tűnik, harcolnod kell,

gravitálj oda, ahol eleve vagy.

Ne higgy a látszatnak.

Sokáig volt foglya a tudatod egy illúziónak,

beszűkülve valami látszólagosba.

Ezért hiszi úgy, hogy…

Ezért tudja úgy, hogy…

Ezt megkérdőjelezni maga az út nélküli út. 

Az elme számára téboly. 

A tudat számára vagyok. 

 

Ha úgy tudod, hogy nincs út,

akkor nem jársz-kelsz az úton,

nem esel el, majd kelsz fel,

nem bugdácsolsz

 ésnem fáradsz el,

mert egy-szerűen létezel.

Örök elégedetten lélegzel.

Ahogyan tudod

Minden úgy van, ahogyan tudod. 

Ha úgy tudod, hogy van út, van út. 

Ha úgy tudod, hogy nincs út, nincs út.

Ha úgy tudod, hogy van Télapó, várod. 

Ha úgy tudod, hogy nincs Télapó, nem várod. 

 

© befele.hu

Minden jog fenntartva!

Bárányos Edit 2022.