Saját boldogságod nem áll mások boldogságának útjába: így haladd meg a bűntudatot!

DÁTUM

Saját boldogságod nem áll mások boldogságának útjába: így haladd meg a bűntudatot!

Éreztél már bűntudatot azért, mert az életed alapvetően rendben van, miközben látod, hogy mások nehezebben boldogulnak nálad? Volt már olyan, hogy rosszul érezted magad, mert éppen azt csináltad, ami örömet okoz, ahelyett, hogy valami „hasznosabb” dolgot csinálnál? Szégyellted már magadat azért, mert épp levert vagy szomorú vagy, miközben másoknak sokkal nagyobb problémái vannak a tiédnél?

A bűntudat sokféleképpen megjelenhet, és gyakran anélkül indítja el az önszabotázst az életünkben, hogy észrevennénk. Ebben a bejegyzésben bemutatom a három leggyakoribb helyzetet, ami önszabotázshoz vezethet, és megosztom veled azt is, hogyan sikerült felszabadulnom a bűntudat körforgásából.

Bűntudat, mert nekünk jó dolgunk van

Sokan érezzük azt, hogy szerencsések vagyunk, miközben mások küzdenek. Ha biztonságos egzisztenciánk van, egészségesek vagyunk, vagy harmonikus kapcsolataink vannak, előfordulhat, hogy úgy érezzük, mindezt nincs jogunk megélni és nem illik élvezni. Mások nehézségei mellett bűntudatot élhetünk meg azért, mert nekünk jobban megy a sorunk és több lehetőségünk, esetleg szabadidőnk van, és ez akár arra késztethet, hogy elfojtsuk az örömünket, kisebbítsük a sikereinket, vagy egészen egyszerűen rontsunk a jelenlegi helyzetünkön.

Érdekes még megemlíteni Zemack-Rugar és társai (2007) kutatásár amely a relatív bűntudatot vizsgálta, amikor az emberek azért éreznek bűntudatot, mert nekik jobban megy, mint másoknak. A kutatás kimutatta, hogy a bűntudat növeli az altruizmus szintjét, amely az önzetlen segítségnyújtást jelenti mások javára, anélkül, hogy közvetlen hasznot várnánk. Az emberek bűntudatuk enyhítése érdekében gyakran adakoznak vagy önkéntes munkát végeznek. Azonban, ha a bűntudat túlzottan erős, az hosszú távon érzelmi kimerültséghez és túlzott önfeláldozáshoz vezethet. Az egyensúly megtalálása fontos a mentális egészség megőrzése érdekében.

Az önszabotázs pedig, mint megoldás, fordított logikával működik. Ahelyett, hogy örülnénk és megélnénk azt, amink van, az önszabotázzsal próbáljuk meg „kompenzálni” mások szenvedését. Azaz inkább lerontom a saját életminőségemet, csakhogy ne legyen akkora különbség köztem és a többiek között. Ez pedig több formában is megvalósulhat:

  • Túlzott feladatvállalás: Amikor pihenhetnénk, vagy lazább napokat csinálhatnánk, inkább még több munkát vállalunk és leterheljük magunkat – ahogyan másoknál is látjuk.
  • Az élvezetes dolgok feladattá tétele: Azokat a tevékenységeket, amelyek örömet szereznének és belső motivációból táplálkoznak, elkezdjük munkának tekinteni, határidőket és elvárásokat társítunk hozzájuk és elveszítjük a könnyedséget bennük.
  • A lehetőségek kihasználatlansága: Tudatosan vagy tudattalanul nem élünk a rendelkezésre álló lehetőségeinkkel, megfosztjuk magunkat mindattól, ami másoknak sem áll rendelkezésre.
  • A negatívumokra összpontosítás: Hajlamosak vagyunk keresni a problémákat még akkor is, ha alapvetően minden rendben van. Azért kezdünk problémákat gyártani, hogy ne legyen sokkal jobb dolgunk, mint amit a környezetünkben látunk.

Bűntudat, mert valami nehézséget okoz, pedig hálásnak kellene lennem

Egy másik bűntudatforrás, amikor az életünk nagy része rendben van, mégis valami zavar bennünket. Lehet, hogy éppen valami nem stimmel a munkánkban, a párkapcsolatunkban, vagy egyszerűen érzelmileg kimerültnek érezzük magunkat. Ilyenkor megjelenhet az a parancs, hogy „nincs jogom panaszkodni”, hiszen mások sokkal rosszabb helyzetben vannak nálam. Ez a parancs általában szégyenéreztettel is vegyül és még mélyebb érzelmi állapothoz vezet, ami miatt csak nő a bűntudat nyomása. Ha számodra is ismerős ez az ördögi kör, akkor tudod, milyen nehéz belőle felszabadulni.

Bűntudat, mert jól érzem magam, ahelyett, hogy hasznos lennék

A teljesítmény-központúság, egy tanult értékrend vagy hiedelem miatt azt érezhetjük, hogy a boldogságunk és jóllétünk önmagában nem elég. Nem szabad, hogy jól érezzük magunkat egy helyzetben úgy, hogy annak nincs valamilyen felmutatható hozadéka vagy haszna! Ha éppen pihenésre van lehetőségünk, egy hang azt suttogja a fejünkben, hogy valami „hasznosabbat” kellene csinálnunk ahelyett, hogy önző módon csak heverészünk! Ennek hatására gyakran nem tudunk kikapcsolni, és úgy érezzük, folyamatosan többet kellene tennünk.

Hogyan lélegezzünk fel a bűntudattól?

Talán meglep, de volt, hogy én is szenvedtem a bűntudat okozta önszabotázstól. A belső munkámnak azonban meglett a gyümölcse, mert megtaláltam azt az önazonos megoldást, ami végül segített: ahelyett, hogy rombolnám a jó dolgokat az életemben, inkább továbbadom a jót. Amikor tehát úgy érzem, hogy sokat kaptam, igyekszem én is adni másoknak. Ha van valami, amit élvezek vagy értékesnek találok, megosztom másokkal, legyen az idő, figyelem, tudás vagy akár valami kézzelfogható dolog. Úgy tapasztalom, hogy sokszor egy mosoly, vagy pusztán egy kellemes kisugárzás is ajándék lehet másoknak a hétköznapokban.

Ez a megközelítés nemcsak megszüntette a bűntudatomat, hanem gazdagabbá tette az életemet is. Ahelyett, hogy visszafognám magam, inkább arra koncentrálok, hogyan segíthetek másoknak is jobb életet élni. Így a bűntudat eltűnt, mert azt, amim van, arra használom, hogy hozzájáruljak mások boldogságához.

Összegzés: A pillangóhatás ereje

A bűntudat figyelmeztethet egyensúlyvesztésre, de nem kell, hogy egyensúlyt rombolással állítsuk vissza! Ha felismerjük, hogy az önszabotázs senkinek sem segít, és elkezdjük továbbadni a jót, a bűntudat helyét az öröm és a közös boldogulás élménye veszi át.

Mi az én receptem arra, ha a bűntudat felmerül? Add tovább a jót – és élvezd az életet!

Rólam

Bárányos Edit vagyok, önismereti tréner, coach és filozófus. Hosszú ideje támogatom és kísérem azokat, akik fejlődni szeretnének. Az elmúlt 10 év során rengeteg megtisztelő felkérést kaptam, hogy segítsek másoknak is megtalálni az utat az elégedettebb és teljesebb élet felé.

Ingyenes konzultáció

Ha úgy érzed hogy te is szívesen fejlődnél önismereti téren, jelentkezz be egy ingyenes konzultációra, ahol összefoglalhatod, miben van szükséged segítségre és megbeszélhetjük, hogyan tudok segíteni neked.

Jelentkezésed után 24 órán belül felkereslek

Kapcsolódó
Bejegyzések

Scroll to Top

Íratkozz fel a hírlevelünkre

Értesülj a legújabb bejegyzésekről, eseményekről és további információkról amelyek segíthetnek neked a kihívásaid megoldásában.