[et_pb_section fb_built=”1″ _builder_version=”4.8.2″ _module_preset=”default” background_color=”#faf3e4″][et_pb_row _builder_version=”4.8.2″ _module_preset=”default”][et_pb_column type=”4_4″ _builder_version=”4.8.2″ _module_preset=”default”][et_pb_text _builder_version=”4.8.2″ _module_preset=”default” hover_enabled=”0″ sticky_enabled=”0″]

A legszebb kincset mélyre rejtette

Ameddig már nem merészkednek.

Tudta, hogy alászáll érte,

Mérföldeket úszik tenger mélyében

Kopoltyút növeszt, ha az kell, cserébe

Metamorfózisból metamorfózisba réved.

De megy. Megy. Megy.

Mert ezért tölt itt minden percet,

Hogy magára ismerjen benne

És megtalálja benne végleg.

S egyben legyen fizikai szinten,

Ami öröktől fogva Egy.

Megy.

 

Mozgását csak tűrni lehet,

Hiszen elme felett teremt

Időt és teret, hogy közeledjen

És újra teremtse az Egyet.

Mindkettőben az, ami magát vonzza

Minden mást beáldozva

Átlépve a törvényeket

Átírja a történetet.

Önmaga tudata fényében

Nem szerződött egyébre,

Mint Végtelenre.

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]